Illúziók nélkül, a földön állva

Az önkormányzatiság 15 éve büszkeségre és számvetésre egyaránt okot ad. Büszkeségre, mert településeink a demokrácia egyik fő pilléreként működnek, és számvetésre, mert bár rengeteg az eredmény, a hiátusok is szembeötlőek.

A rendszerváltás után 15 évvel már nincsenek, és nem is lehetnek illúzióink. Az eufórikus hangulat a harmadik köztársaság megszületése és az EU-csatlakozás után is csakhamar elillant. De ez nem baj. Éljünk és álljunk a földön. Legyenek reális céljaink, amikért körömszakadtáig dogozunk.

Legyen reális cél, hogy az önkormányzatiság kikezdhetetlen és működőképes maradjon. Ma 3130 önkormányzat egy része virágzik, a másik része a túlélésért küzd. Persze, nekik is, valamennyiünknek tudni kell, hogy a nincsből nem lehet adni. De azt igenis el kell érnünk, hogy legyen, maradjon. Hogy takarékos állammal, és erősebb decentralizációval közelebb kerüljön a forráselosztás azokhoz, akiket érint. Mert akkor lesz miből adni. Mert akkor lehet tervezni, lehet egyeztetni, lehet biztosan működni, lehet fejleszteni.

Amint a mindinkább szélesedő társadalmi szakadék két partja mentén élők között, úgy a kis és nagy települések, a községek és a városok között is erősíteni kell a szolidaritást. Felelősséggel tartozunk leszakadó kistérségeinkért, felelősséggel tartozunk az ott élőkért. Ugyanúgy joguk van boldogulni, ugyanúgy joguk van munkát kapni, mint a városlakóknak.

A vidék-főváros ellentét is egyre élesedik. Nem vitatva, hogy Budapestnek szüksége van a tömegközlekedés fejlesztésére, ne legyen kérdés, hogy a vidéknek is szüksége van új munkahelyekre, korszerű infrastruktúrára. Vagy egyáltalán bármilyenre, hiszen számos faluban hiányoznak az alapvető közszolgáltatások. Somogy különösen érintett ebben, hiszen aprófalvas szerkezete révén sorra megszenvedi a kisposták és kisiskolák bezárását, a tömegközlekedési járatok megszűnését, a közösségi élet intézményesült tereinek hiányát. Ez a vegetálás nem lehet megoldás. Az ország csak együtt mehet valamire. Senki sem feszíthet frakkban, ha leszakad a kalucsni a lábáról. Ne legyünk a cifranyomorúság országa! Kiegyensúlyozottan, közösen jutunk csak egyről a kettőre. Kis nemzetként, nagy léptekkel haladva sokan maradnak le.

És ha valaki, az önkormányzatok nap nap után érzik ezt.

 

Hagyományon nyugvó korszerű megyék

Somogy soha nem elégedett meg a rá kiosztott feladatok maradéktalan végrehajtásával. Mindig többet akartunk. És mindig többre van szükség. A rendszerváltás után teljes mértékben megváltozott a hatalom és a tulajdon jellege. Megváltoztak a piaci pozíciók. Egyre kevesebben kaphatnak lehetőséget a tőkepiacon javak nélkül, a munkaerőpiacon tudás nélkül, a politikai piacon pedig felkészültség nélkül. Mert felkészültség és emberi tartás kell ahhoz, hogy ne az legyen a fontos, ki tud nagyobb ütést mérni a másikra, miközben az sem számít, mi pusztul el. Nincs ma fontosabb a közösségek összetartásának erősítésénél.

A Somogy Megyei Önkormányzat minden településével korrekt kapcsolatra törekszik. Példaértékűen teszi a dolgát a falvak, a városok gyarapodásáért - és ezt nem mi mondjuk magunkról, hanem nekünk és rólunk mondják mások. Az élet számos területén igyekszünk hozzájárulni ahhoz, hogy a somogyi emberek sikeresek legyenek. Legyenek művelődési, sportolási, szabadidős lehetőségeik. Legyen biztos a megélhetésük, ezért harcolunk munkahelyek megtartásáért és teremtéséért, különös gonddal figyelve a felzárkózó térségeinkre. Legyen jobb a közérzetük, ezért állhatatosan küzdünk a közlekedési hálózatokért, a vasútért, a kispostákért.

A megyei önkormányzatoknak kötelező feladatai mellett számos önként vállalt is van, melyek nem mást szolgálnak, mint annak a közösségnek az erősítését, amit úgy hívunk: megye. És ami önmagában nem létezik: a megye települések összessége. Erős megye csak erős településekből jöhet létre, amelyek leginkább hiányoznak ebben az országban. Miben segítjük mi ezt? Hogy néhány példát említsek: évente egy-két alkalommal továbbképzést szervezünk a megye polgármestereinek és jegyzőinek, akik fontosnak tartják ezt, hiszen 80 százalékuk rendszeres résztvevő. Létrehoztuk a kistérségi társulások, tanácsok mellett a polgármesterek gyűléseit is.

A teljesség igénye nélkül említem meg, hogy mi mindenben támogattuk a településeket. Létrehoztunk egy sajáterő-alapot 100 millió forintos összeggel, amiből azok a forráshiányos kistelepülések kaphatnak kamatmentes, visszatérítendő támogatást, amelyeknek nincs pénzük pályázni. Hasonlóan működött egy 80 milliós vissza nem térítendő alapunk is, amelyet több települést érintő fejlesztés esetén vehettek igénybe. A pénzt meg kellett háromszorozniuk saját erővel és pályázatokkal. 400 milliós alapot hoztunk létre ifjúsági, sport és szabadidős célú beruházásokra, amit csak a városok vehetnek igénybe. Tanuszodák, különböző ifjúsági szabadidős létesítmények épültek belőle, s tulajdonképpen minimum 1,2 milliárdos beruházás jön létre ebből Somogyban.

Majdnem teljes régiómodell

A megyékre márpedig szükség van, csak másként. Ma már azt is egyre többen látják, hogy a régió nem méret vagy mértékegység, hanem megnövekedett funkció, hatáskör és lehetőség. Nekünk is érdekünk az erős fejlesztési régió, ezért a megteremtésének csatáját nem a megyék ellen kell megvívni, hanem velük együtt. Ha erős egy régió, akkor ugyanis a megyék is erősek benne.

A régiók létrejöttét nem a megyék akadályozták az elmúlt 8 évben. A megyék számára a régió létrehozása kifejezetten jó lett volna, mert közelebb került volna a forrás és a hatáskör a felhasználóhoz. Ha valakik akadályozták, akkor azok a kormányzati szervek voltak. Honnan is vették volna el ehhez a forrást és a hatáskört, ha nem tőlük. Vagyis ott kell kezdeni mindent, nem pedig a helyi önkormányzatoknál.

Régóta mondjuk: a megoldás nem önkormányzati, hanem társulásos régió, amelyben egy delegálással felálló testület hozza a döntéseket, s nem a kívülállók. Tehát a régió vagy megye felvetésre a válaszom: fejlesztési régió és önkormányzati megye. Eddig a megyei önkormányzatokat nem hozták igazán helyzetbe, ezért nehéz megmondani, mire képesek. A somogyi példa mutatja, hogy nagyon sokra.

Azt, hogy a megyék nem kerékkötői a régióknak, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy nemrég három megye, és egyelőre két megyeszékhely részvételével a régiónkban elsőként alakult meg a Dél-Dunántúli Társult Régió. Egyelőre csak Kaposvár vonakodik belépni a Belügyminisztérium által koordinált regionális modellkísérletbe, aminek ez idő tájt nem tudjuk az okát, hiszen tanácskozási joga és a meghívás ellenére a város nem vett részt az alakuló ülésünkön. A többiek megértették a fejlődés helyes irányát.

A modellkísérlettel, mely az önkormányzati autonómiára épít, az érintett megyei és megyei jogú városi önkormányzatok önkéntesen, a kompetenciájukba utalt feladat- és hatáskörök közül néhánynak a közös ellátására vállalkoznak. Kezdetben a szociális ágazat, a szakképzési rendszer és a levéltárak területén dolgozunk együtt.

Ismét Európában

Ha a földtörténet évmillióit egy napnak vesszük, akkor 15 év néhány jelentéktelen ezredmásodperc csupán. Ez a másfél évtized egy ezer éves állam múltjában sem tűnik soknak. Mi mégis úgy érezzük, életünk legfontosabb 15 évét hagytuk magunk mögött, és erre minden okunk megvan. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy hosszú vérzivataros századok, elvesztett háborúk és szélsőséges diktatúrák után megkaptuk, amiért eleink oly sokat harcoltak: a szabadságot. Demokratikus jogállamban élünk, amelynek alkotmányos, intézményi feltételei biztos alapokon állnak. És ugyanebben az időszakban történt, hogy sokat vergődött kompországunk végre kikötött Európában. Egy olyan államközösség teljes jogú tagjai vagyunk, amely méltán jogosíthat bennünket a reményre, hogy a munkánk eredménye a folyamatos fejlődés lesz.

E magasztos szavakkal szemben azonban - ezt mindannyian a bőrünkön érezzük - a hétköznapok szürke valósága más világot mutat. Napi küzdelmek a megélhetésért, politikai csatározások a hatalomért. És ebben a kavarodásban időnként elveszik a lényeg: az ember. És időnként áldozatul esik maga az ország. Mindez szinte már közhely, unalomig ismételgetett szólam. De az eltelt 15 évnek mégis ez a legfontosabb tapasztalata. Egy hajóban evezünk, de legalább százfelé húzunk. És mindeközben verseny van, hajók sora feszül neki a vizeknek. De mi ellenségeket látunk egymásban csak azért, mert másként éljük meg a dolgokat, mert más eszközökkel oldanánk meg a problémákat. A baj az, hogy Európa is ilyennek lát minket. Olyanak, akik nem segítik, hanem gáncsolják egymást.

Kell, hogy legyen egy megállj, amikor elhatározzuk: a kapitány vezényel, és mi mindannyian segítjük őt. És ha méltatlan a feladatra, leváltjuk, ha nagyot hibázik, a törvényeink előtt felel. De kell, hogy közös ügyeink között legyenek "szent tehenek", amik felül állnak minden vitán. Mert az nem lehet kérdés, hogy a gazdaság fejlődése közös ügyünk, s hogy nem lehet senkinek érdeke a befektetőket rémisztő bábeli zűrzavar. Nem lehet kérdés, hogy az egészségügy, a közoktatás, az infrastruktúra-fejlesztés közös ügyünk, amit nem tehetünk ki parázs vitáknak. Mert megég mindenki, aki e körben él és dolgozik.

Ezért kell erősítenünk a civil világot. Nemcsak erkölcsi elismerést, de pénz és paripát is adni kell ahhoz, hogy a normális ügyekért, a fontos szempontokért küzdők megvívhassák küzdelmeiket az egészséges közéletért. A politikát pedig vissza kell szorítanunk oda, ami eredendő szerepe: a ciklus végi kampányok közé. A többi pedig legyen munka.

E munkában, ebben az országban mindenkire szükség van. Minden ötletre, minden segítő kézre szükség van. Ki másra számíthatnánk, ha nem magunkra!

Együtt, egymásért - Magyarországért.

Dr. Gyenesei István

Somogy Megye Közgyűlésének

elnöke

 

Forrás: Comitatus, 15. évf. 2005. 10.

Megjelent az önkormányzatiság 15. évfordulójának szentelt lapszámban.