ÉLETRAJZ

Dr. Gyenesei István 57 éves, mérnök-közgazdász, politológus. A Somogy Megyei Közgyűlés elnöke 1998 óta, korábban a Megyei Tanács elnöke (1986-91), a Megyei Közgyűlés elnöke (1991-94). Jelenleg az ország egyetlen megyei elnöke, akit nem párt, hanem civil szervezet, a SOMOGYÉRT Egyesület jelöltjeként választottak meg. A Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke, a Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke. A Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja 1988 óta, 1996-2000 között alelnöke. A Megyei Önkormányzatok Szövetségének társelnöke. A SOMOGYÉRT Egyesület és a Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület alapító elnöke. Korábban: Németh Miklós és Göncz Árpád tanácsadó testületének tagja. Alpok-Adria Nemzetközi Regionális Munkaközösség elnöke. Önkormányzati törvényt előkészítő munkabizottság tagja.

Kitüntetései: Munkaérdemrend Arany-fokozat, MNK Csillagrendje, Széchenyi István érem, Somogyért Kitüntető cím, hat somogyi település díszpolgára. Az önkormányzati munka a területfejlesztés, az ifjúsággal és a szépkorúakkal való törődés, a sport, valamint a civil szféra területén országosan is ismert szakember. Dinamikus, nagy munkabírású, nyílt, családközpontú ember, széles kapcsolatokkal és sok baráttal. Különösen erős és intenzív a településekkel való kapcsolatrendszere.

Hobbija: a kertészet és a sport, többször átúszta a Balatont, gyakorta indul kettes-fogathajtó versenyeken.

Nős, felesége Horváth Judit tanítónő. Gyermekei: Anita 34 éves egyetemi oktató, férjezett, István 29 éves közgazdász, Leila 19 éves, egyetemi hallgató. Három unoka büszke nagyapja.